<!--:hu-->Budapesti Korai Fejlesztő Központ<!--:--><!--:en-->Early Intervention Centre Budapest<!--:-->

Rövid dokumentumfilmet készítettünk a Budapesti Korai Fejlesztő Központ számára. Célünk az volt, hogy személyes történeteken keresztül mutassuk be a központ szolgálatlásait igénybe vevő szülők és az ott dolgozók mindennapi küzdelmes életét.

[nggallery id=69]

A Budapesti Korai Fejlesztő Központ fő tevékenysége a kora gyermekkori intervenció, mely 0-6 éves korú, megkésett, eltérő fejlődésű, vagy fejlődési zavar szempontjából veszélyeztetett kisgyermeknek és családjának nyújt

  • komplex diagnosztikai vizsgálatot (vizsgálatot 3 éves korig vállalunk),
  • egyénre szabott, tervszerűen felépített fejlesztő és terápiás programot,
  • egyéb szociális segítséget és tanácsadást.

A kora gyermekkori intervenció tehát egy szolgáltatás-rendszer, mely egyedülálló módon több szakember (gyermekorvos, gyógypedagógus, mozgásterapeuta, integrációs szakember) együttes munkáját feltételezi, és maximálisan szem előtt tartja a gyermek állapotát csakúgy, mint a család igényeit és körülményeit. A tevékenység célja, a gyermek egészségének és jólétének biztosítása, a családi kompetenciák erősítése, a fejlődési késések minimalizáslása. A Budapesti Korai Fejlesztő Központ továbbá feladatának tekinti a kora gyermekkori intervenció magyarországi módszertanának kidolgozását (pl. új vizsgálati eljárások bevezetését) illetve képzéseink révén a tevékenység széles körben történő népszerűsítését, terjesztését.

[vimeo]http://vimeo.com/23833907[/vimeo]

Készült Canon 5D Mark II-vel, 24-105 F4L, 70-200 F4L IS USM, Tamron 28-75 F/2.8 lencsékkel (B-cam: GH1)
VariND filter, CVP shoulder mount, Manfrotto állványok

Hang: Zoom H1 és Sony UTX-B2 mikroport, Sennheiser MKE 300

 Short documentary made for Early Intervention Centre Budapest. More informations: koraifejleszto.hu

Shot with Canon 5D Mark II, 24-105 F4L, 70-200 F4L IS USM, Tamron 28-75 F/2.8, VariND filter, CVP shoulder mount
Sound: Zoom H1 with Sony UTX-B2

Produced by: Absolute Communication
Shot and edited by: Arthur Kulcsár
Post Production: Cinematic Studio Budapest

Comments are closed.