HDSLR kisokos

VISSZATEKINTÉS

A DSLR technika már egy jó ideje képezi a fényképezés csúcskategóriáját, viszont nem is olyan rég, egy teljesen új oldaláról is bemutatkozott, mégpedig a videózás, filmkészítés területén.

2008 szeptember  17-én, a Canon gondolt egyet (természetesen többéves fejlesztés és tesztelés után) és megjelentette a Canon 5D full frame-es gép utódát az 5D Mark II-es fényképezőgépet, ami több új funkció és kiemelkedően magas érzékenység mellett tartalmazta a videórögzítés lehetőségét is. Ez – akkor még nem is sejtettük – igazi mérföldkőnek számított a filmkészítés területén. A következő sorokban nézzük át röviden, hogy mitől „jobb” egy ilyen hibrid fényképezőkamera és melyek azok a kardinális pontok amelyeken még sok javítani való van, valamint hogyan tudjuk ezek tudatában amatőr vagy akár professzionálisan használni mozgóképes felvételek készítésére ezeket a kamerákat. „Kezdetben volt a film” lehetne a következő alcímünk, és most nem feltétlenül a fotózáskor használt filmre gondolok hanem  a még manapság is sokat használt 16 és 35mm-es  filmtekercsekre. Mióta létezik mozgóképes technika, a film a maga nemében sosem ment ki a divatből, mindig is ő volt – és azért valószínüleg marad is – az örök etalon. A videókamerák megjelenése és későbbi digitalizációja hozzájárult, hogy az addig csak kevesek számára adott lehetőség – miszerint mozgóképes anyagokat rögzíthetnek – egyre több ember és háztartás számára vált elérhető közelségbe. Sajnos azonban a ezeknek a digitális kameráknak a képi minősége -  a technoldógia gyors fejlődése dacára – nem növekedett számottevően. Igaz ugyan hogy a HD technika felbontásban nagy előrelépés volt, viszont a képek minősége, még mindíg nem közelíti meg egy fotó minőségét. A szenzorok mérete a mai kompakt fényképezőgépek szenzor méretének feleltek meg, így a felbontóképesség, érzékenység és mélységélesség is viszonylag korlátozva voltak. A többmilliós kameráknak is legfeljebb 2/3 colos érzékelőjük volt, ami hozzávetőlegesen 20x kisebb mint a 35mm-es kisfilmes vagy teljes képkockát kirajzoló gépek érzékelője, ezért a boadcast világban mindenki a filmes ARRI vagy PanaVision kamerák minőségére esküdött, ezekkel készültek a játekfilmek, nagy reklámfilmek java része, főleg azért mert optikailag kiemelkedő teljesítményt és egyedi filmes szín- és dinamikatartományt nyújtottak. A filmes ménységélesség, a cserélhető objektívek széles skálája,a nagy dinamikatartomány mind-mind olyan paraméterek amelyekről a digitális kamerák esetében csak álmodni lehetett, egészen napjainkig… A Canon az 5D Mark II. fényképezőgépével, egy új utat nyitott meg a filmkészítésben, amelyet azóta több más gyártó is folyatott, a most megjelenő DSLR vázak szinte kivétel nélkül tartalmazzák a videófelvétel lehetőségét, viszont azt mindenképp alá kell húzni hogy ezek a kamerák alapvetően fényképezőgépként üzemelnek, arra voltak tervezve, a videófelvételi képesség csak egy mellék funkció, amelyet meglepően jól kihasználnak, viszont  ergonómiailg,  technikailag nem tekinthetőek tökéletes kameráknak, nagyon sok a buktató, a speciális ezköz amit igényelnek. A gyártók már javában dolgoznak ezen szenzorok továbbfejlesztett változatain. Céljuk hogy igazi videókamera testekbe helyezzék őket, és kiküszöböljék a legtöbb jelenlegi hiányosságot, addig azonban érdemes komolyabban megismerkedni a most rendelkezésünkre álló DSLR kamerák lehetőségeivel. (ezek meg is jelentek a Panasonic AF100, Sony F3 és az új Sony FS100 személyében )

ELŐNYÖK, HÁTRÁNYOK A DSLR filmkészítés előnye, főleg a hatalmas szenzorban keresendő. Innen származtatható szinte az összes kiemelkedő egyéb paraméter:

1. nagy részletgazdagság és dinamika tartomány
2. a mélységélesség tág határok között változtatható (a mélységélesség a téma háttértől való leválasztásában van szerepe, hogy a rendező/operatőr a néző figyelmét egy konkrét dologra, tárgyra, személyre tudja irányítani (eddig csak filmes kamera volt erre képes, valamint a videókamerák teljes tele állásban tudták reprodukálni ezt a jelenséget)
3. nagy érzékenység (felvételt tudunk készíteni akár egy gyertyafény mellett este egy szobában) – ezzel egyenesen arányos, hogy kevesebb mesterséges fényforrást kell alkalmazzunk

Hátrányai is vannak jócskán ennek a technikának, bár a legtöbben úgy vélekednek, hogy a képi minőség minden többletenergiáért kárpótol. Most csak címszavakban, később részletesebben is foglalkozom majd azzal, hogy melyek is ezek:

1. a szenzor, ami fényképezőgép szenzornak lett fejlesztve, nem torelálja a gyors mozgásokat – úgynevezett rolling shutter hatás, amely a gyors mozgás, svenkelés közben látható egyenesek elgörbülését okozza
2. ugyancsak a fotószenzor miatt, hosszabb felvételi idő alatt melegszik – túlmelegedés (overheat)
3. a felvételi idő a legtöbb esetben limitált (snittenként 3 – 30 perc) bizonyos kamerák esetében – technikai és jogi probléma –
4. a használt tömörítési eljárás (H.264 vagy AVCHD) nagyon erős utómunka rendszert kíván
5. a hang felvétele és minőségé koltározott, ha jó hangminőségre törekszünk, külső hangrögzítőt kell használnunk – extra utómunka
6. Aliasing és moire – a legtöbb DSLR a videót sorkihagyásos módszerrel rögzíti – gyakran egy 22 Mpx-es szenzorból kell az 1920 FullHd, aza 2Mpx körüli videót készíteni – ez egyes témák esetében (ahol egyenes vonalat, héztető, téglák, sakk stb.) látható problémákat okoz a felvételen
7. Manuális élességállítás – akik profi kamerákhoz szoktak azoknak ez nem újdonság, viszont ha eddig megszokták a kényelmes autófokuszt ezt igencsak sok kényelmetlenséget okozhat, főleg azért, mert a megnövekedett felbontás és kis mélységélesség miatt nagyon precízennek kellene lennünk
8. a videókamerákhoz képest ergonómiailag nem tökéletesek, kis súlyuk miatt is kényelmetlenek, stabilizáló és más speciális tartó- és támasztó eszközöket igényelnek a kényelmesebb használathoz

Ezen hátrányok között sok olyan van, amely a DSLR fényképezőgép professzinális videókameraként való felhasználását neheziti, átlagos, amatőr felhasználását viszont minden bizonnyal egyáltlalán nem. Az első kérdés amivel bővebben foglalkoznunk kell, hogy milyen DSLR kamerák alkalmasak az ilyen jellegű videók elkészítésére.

VÁLASSZUNK KAMERÁT

Első sorban a Canon EOS szériában található gépek között érdemes szétnézni (1D Mark IV, 5D Mark II, 7D, 550D, 60D, 600D). Nikonok között a D90, D300s, D3s valamint a D5100, D3100 és D7000 jöhet szóba, a Panasonic GH1-2, GF1-2  és G2 szintén kiemelkedőek de a Pentax K-7 HD és a Sony nemrég bejelentett NEX szériája is alkalmas HD videók készítésére. Mint látjuk elég nagy választási lehetőségeink vannak több árkategóriában, funkcionalitással és hasonló képi misőséggel. Érdemes minden gép előnyeit-hátrányait áttekinteni és annak fényében dönteni hogy mire is akarjuk használni az adott eszközt. Mint láthatjuk a gépek a szenzor méretében is eltérnek egymástól, van full frame, APS-H, APS-C és Micro 4/3 választási lehetőségünk. Hozzávetőlegesen láthatjuk hogy a szenzor mérete mennyivel nagyobb mint a példának hozott közel 10.000 dolláros professzionális Sony EX-3 szenzora.

A legnagyobb népszerűségnek  jelenleg is a Canon 5D Mark II örvend,  - amely minden bizonnyal lassan megérik a frissítésre – viszont jelenleg is ő talán a legjobb választás abban az esetben ha fontos a teljes képkocka kirajzolása és a kiemelkedően magas érzékenység. Az első kiadásban még kézi beállítások hiányában, valamint 30 képkocka/mp-re volt limitálva a felvétel, később ezt firmware frissítéssel korrigálták. Kiemelkedő még, hogy az új firmware feltöltése után 48Khz mintavételezéssel, manuális hangerő állítással is képes a hangot rögzíteni. 1920×1080 felbontással és 24p vagy 30p progresszív képkocka/mp-el és talán ő készíti a legszebb felvételt, viszont nincs lehetőség 1280×720 50p vagy 60p – tehát finom lassításokra alkalmas – felvétel készítésére.  Ugyancsak probléma lehet – ha kontrolmonitort szeretnénk használni – hogy a HDMI kimenete felvételkor 1920-as felbontásról 480p-re esik vissza, bár ez minden bizonnyal csak a profi felhasználók számára lenne fontos.

Ár/érték arányban talán a legjobb vételnek számít a Canon 550D (T2i). ASP-C szenzora van,  1.6x crop faktorral, ez azt jelenti hogy minden objektív gyújtótávolságát 1.6-al kell szorozni hogy megkapjuk a tényleges gyújtótávolságot, egyben az t is jelenti hogy nagylátószöget az EF-S sorozató objektívek között kereshetünk magunknak. Videó funkciókban ugyanazt tudja mint a 7D viszont fele annyi árért. 1080P 24/25/30 frame/sec és 720p 50/60 frame/sec beállításaival mindent típusú téma rögzítésére alkalmas. Ezért az árért csak műanyag házat kapunk, SDHC kártyafoglalatot és egy  gyönyörű kijelzőt. Zajkezelése csak egy lehelletnyivel rosszabb a 7D-nél, zajosodást csak 1600 ISO-tól tapasztalunk, viszont egy fejlet  zajszűrő plug-in (pl. Neatvideo) ezen is tud segíteni. A HDMI kimeneti jel felvételkor szintén 480p-re esik vissza valamint Kelvin fokban nem állítható a fehéregyensúly, csak lefotózott fehér felületen megadásával tudjuk saját színhőmérségletet megadni. Viszonylag hamar túlmelegszik, ami azt jelenti hogy folyamatos 2-3 óra forgatás után pihentetni kell pár percet.

A most megjelent 60D az 550D és 7D között helyezkedik el, viszont sok újító dolgot tartalmaz, mint pédául a kihajtható LCD-t ami talán az egyik legfontosabb része egy videókamerának. Ezen kívül manuális hangvezérlést kínál valamint teljes HD felbontású élőképet a HDMI porton keresztül. Ezek a tulajdonságok miatt – ha valaki főleg filmezés miatt vásárol ilyen fényképezőgépet – a legjobb választásnak bizonyulhat. A most megjelent 600D igazából egy 550D testbe zárt 60D az ő minden jó tulajdonságával (kihajtható LCD, manuális hang) így talán ő számjt jelenleg a legjobb vételnek.

Itt jegyezném meg, hogy ha hiányoljuk a manuális hangvezérlést, a Magic Lantern custom firmware telepítésével ez is orvosolható az 550D esetében, nagyon sok más egyéb hasznos funkcióval (pl. beépített timelapse vagy Kelvin fokban állítható fehéregyensúly, finomabb ISO léptetés stb.) A speciális firmware elérhető 5D Mark II, 60D és hamarosan a 600D gépekhez. A dual Digic processzor miatt a 7D-hez sajnos nem fejleszthető ki.

A félprofi szegmens kedvelt gépe a Canon 7D, magnézium és időjárás álló váz biztosítja hogy mindig biztonságban legyen a gépünk. Szintén ASP-C méretű szenzora van, ami itt jegyezném meg hogy a legközebb áll a 35mm-es filmes formátumhoz, így ennek a képe hasonlít a legjobban a film képi világára. Éppen ezért ezt a vázat előszeretettel alakítják át PL-adapteres filmes lencsék fogadására, így egy igazi digitális filmfelvevőgépet kapunk, bár az is igaz h. ilyenkor egy-egy lencse vagy lencsesor ára akár egy egész ház árával is vetekedhet. Ez a kamera volt az első amely a HDMI kimenetén a felvétel gomb megnyomása után nem váltott át 480p-ba hanem folyamatosan képes volt 1080i kimeneteti jelet adni. Ha fontos a HD kontrolmonitor ez egy fontos szempont lehet a döntés meghozatalánál.

A Canon zászlóshajója az  1D Mark IV a jelenlegi egyik legdrágább DSLR, fotóban mindenképp a csúcson van de a videós képességekre sem lehet panaszunk. Érdekes az ASP-H szenzorméret, ez 1.3x levágást eredményez. Ez akkor lehet jó dolog, ha tényleg a maximális minőségre törekszünk és a még széleken előforduló minden nemű lencsehibáktól mentes képek szeretnénk készíteni. Ez főleg a fotó esetében igaz, hisz a nagy 16,1 Mpx-es képen minden lencsehiba kinagyítódik, míg egy 2k körüli fullHD felvételen azért ezek a hibák nem igazán számítanak.

Még nem is olyan rég az egyetlen Nikon amit érdemes lett volna megemlíteni a kiemelkedően magas érzékenysége és precíz zajszűrő algoritmusa miatt az  Nikon D3s.  A nikonok közül csak ő rendelkezett eddig teljesen manuális vezérlési lehetőséggel. Míg a fotóban a Nikon szinte verhetetlen, videóban igencsak el volt maradva, főleg mivel egy viszonylag elmaradott MJPEG kodekbe rögzített, ráadásul mindezt snittenként csak 5 percig engedi. A most bejelentett D3100 már H264 algoritmussal vesz fel, viszont teljesen manuális vezérléssel nem rendelkezik. Vele szemben a szintén új D7000 már igen, és nagyon meggyőző minőségű videót rögzít. Röviden a Nikon gépek éjszaka, vagy kevés fényben verhetetlenek, viszont jelenleg csak a D7000 tudja felvenni minőségben a versenyt a Canon jelenlegi arzenáljával. Ha csak a nagyon jó minőségű Nikor lencsék miatt választanánk ezt a gyártót, akkor létezik már egy megoldás a Photodiox cégtől amely olyan adapter gyárt, aminek segítségével használhatjuk az új és régi Nikon bajonettes lencséket EOS bajonetten is, valamint nem tartalmaz lencsét ami rontaná az optikai minőséget és természetesen végtelenbe is fókuszálhatunk vele.

A Panasonic GH1 kicsit kilóg a sorból, ő az egyedüli, amely tükröt már nem tartalmaz, így már nem is igazán nevezhető hagyományos értelembe vett DSLR-nek, ő egy LiveMos kamera. Sokan úgy gondolják hogy ez, a tükör nélküli kamera a jövő úgy a fotó mint a videó területén.  A GH1 micro 4/3-ad rendszert használ, a szenzora egy kicsivel kisebb mint az ASP-C szenzor 2x es crop faktorral.  A tükör nélküliség másik előnye (azon kívül hogy eggyel kevesebb elromolható mechanikus alkatresz van benne) hogy adapterrel szinte bármilyen lencsét fel tudunk helyezni a GH1-re, akár FD-t, Minolta Rokkor vagy éppenséggel egyes filmes 16mm-es C mount-os objektívelek (hogy csak azokat említsem amelyeket a többi vetélytársára nem tudunk felhelyezni). A GH1 a Panasonic fényképezőgépek csúcskategóriáját képezi (most jelentették be a GH2-t), amit úgy fejlesztettek hogy komolyan gondoltak a videósokra. A kihajtható nagyfelbontású LCD segítségre lehet ha alsó kameraállásból vagy más kényelmetlen pozicióból kell filmezni. Mivel nincs benne tükör elektronikus keresővel is rendelkezik, igaz nem tökéletes, de nagyon hasznos verőfényes napsütésben. Muszály megemlíteni azt is hogy míg a több DSLR esetében autófokuszról szinte nem is beszélhetünk, addig a GH1 büszkélkedhet a világ egyik leggyorsabb kontrasztérzékelős autófokusz rendszerével, ami videó módban is tökéletesen és zajmentesen működik természetesen ha saját rendszerébe fejlesztett objektív van a vázon. Az egyetlen dolog amit felrónak neki hogy a Panasonic a felvétel során viszonylag korlátozta  a bitátát kb. 17 Mb/sec körüli értéken, ami azért a tapasztalatok alapján tökéletesen elegendő lehet, de ezt is sikerült feltúrbózni mivel okos felhasználók csoportja egy olyan firmware-t hoztak létre hozzá, amivel akár 32 vagy 50 Mbit/sec adatrátával is vehetünk fel.

Megjelent a Panasonic új zászlóshajója a Panasonic GH2. A kihajtható és érintésérzékeny LCD kijelzővel megáldott gép szenzorán is javítottak, így érzékenysége és zajkezelése a Canon 5D Mark II-vel vetekszik. Nagy előnye hogy a HDMI kimenete nincs lekorlátozva, teljes FullHD képet kapunk, amit egy másik rögzítővel (Ki Pro Mini, Atomos Ninja, Nanoflash) akár 4:4:4 kvantálással is rögzíthetünk, így -ha van rá igény- lehetőségünk van igazán jó minőségű, tömörítetlen videóval dolgozni, nem beszélve a FullHD monitorizálásról, ami az elekronikus EVF-ek (electronic viewfinder) elterjedésével nem elhanyagolható tényező.

Láthatjuk hogy nagyon nagy a választék a videóképes DSLR kamerák közöt, nagy árkülönbségek is vannak amely sokszor csak a fotó rész tudásának mértékén és a váz minőségén reflektálódik, a videós tudásban csak nagyon kis mértékben. Az biztos hogy ezek a kamerák nagyon kezdtek elterjedni, sokan csak a videóképességüket használják ki. Kis hazánkban is a legtöbb videóklip felvétel 5D MkII-vel készül és a külföldi nagy produkciós cégek (mint pl. a Lucasarts) is érdeklődik a technológia iránt. Nagyon sokan kezdték el használni különböző hír- és riportfelvételek során  valamint nemrégen látott napvilágot az a hír is miszerint a Dr. House sorozat ez évi utolsó epizódját is 5D Mark II-vel rögzítették, valamint a következő részek során is használni fogják. A BBC, CNN műsorain is egyre több ilyen felvétel kerül adásba. Mindez mutatja hogy valami nagy dolog kezdődött el és negycsak a nézők de a produkciós cégek és a műsorszolgálltatók is igénylik az a különleges minőséget.

Hogy mi várható a jövőben? Nem egyszerű megmondani, sok marketing és kereskedelmi cél is irányítása alatt tarja ezt a szegmenst. Sokan RAW videót, ergonómikus testet várnak, de minden bizonnyal ha ezek megérkeznek már nem ebben az árkategóriában jutunk hozzá ezekhez az eszközökhöz. (lásd a Panasonic ez irányú próbálkozását az AG-AF100-at)

A következőkben nézzük át egy kicsit részletesebben milyen problémákba ütközhetünk akkor  ha ezeket az eszközöket használjuk.

HANG

Az egyik legnagyobb probléma a hang gyenge minősége valamint az automatikus hangerőszabályozó, az AGC.  A kameráknak viszonylag gyenge belső mikrofonjuk van, ráadásul felerősíti a közeli környezeti zajokat ha pl. zoomolunk vagy a vázhoz érünk, ezért az első dolog amit tehetünk – mivel külső hangbemenet a rendelkezésünkre áll a felsorolt gépek esetében – hogy egy jó minőségű puskamikrofont veszünk és azt csatlakoztatjuk a kamerához. Itt jó szívvel tudom ajánlani a RODE kiválló VideoMic monó vagy a sztereó SVM X-Y, a Sensheiser MKE 300 és MKE 400 vagy akár az Audio Technika ATR 55 boom mikrofonjait. Ne feledjük ezzzel nem lesz tökéletes hangunk, csak a környezeti zajokat vesszük fel irányítottabban, interjúknál pl. elengedhetetlen a csiptetős vezetékes vagy vezeték nélküli mikrofon használata, ha jó hangot szeretnénk kapni. A másik probléma, amit ezzel nem tudtunk még orvosolni az AGC (automatic gain control) ami a halk, vagy beszéd nélküli részeken felerősíti a háttérzajt vagy magának az erősítőnek az alapzaját az úgynevezett hiss-t.  Jelenleg csak az 5D Mk II és az újdonsült 60D rendelkezik ennek manuális beállításával, viszont a rögzítés minősége ott sem tökéletes, így erre a legjobb megoldás a külső hangrögzítő alkalmazása. Ilyen például a Samson cég elterjedt Zoom H4n vagy a most megjelent olcsó, kifejezetten DSLR kamerákhoz fejlesztett H1 változata, ami ugyan nem ad XLR csatlakozást de nagyon jó minőségű sztereó felvételeket készít. Hasonló opció lehet még az árban a két Zoom között elhelyezhekdő Tascam DR-07 vagy a drágább Sony PCM-D50 rekordere. Minden esetben további gondolt okozhat hogy az igy rögzített hanganyagot az utómunka szoftverben szinkronizálni kell a video eredeti hangjához. Ebben lehet segítségünkre a singularsoftware cég PluralEyes plugin-ja amely most már Final Cut Pro, Premiere Pro és Vegas Pro szoftverekhez is illeszthető. Ez a szoftver automatikusan szinkronizálja a két hanganyagot, de akár manuálisan is megtehetjük, csak figyeljünk hogy egy jól hallható referencia hangot (csapó vagy egy tenyér összecspás) is készítsünk amit utána a vágó szoftverben könyeddén megtalálhatunk és szinkronizálhatjuk a két hangsávot egymáshoz. Léteznek Beachteck és Juicelink adapterek is, melyeket a kamerák alá helyezve több XLR bemenetet és minőségi előerősítőt tartalmaznak és ki tudják iktatni akár a kamera AGC  funkcióját is, úgy hogy a stereó csatona egyik oldalán állandóan egy 20 khz-es jelet sugároznak, ezzel a másik oldalon, tiszta hangjelet tudnak a kamerába küldeni.

ÉRZÉKENYSÉG, DIGITÁLIS ZAJ

A következőkben a digitális zaj fogalmát nézzük át röviden. Ezek a fényképezőgépek – mint minden digitális felvevőeszköz – sem mentesek a kép digitális zajosodásától. Ezek a különböző kameráknál, az eltérő technológiák, szenzorméret és érzékenység miatt nagyon eltérőek lehetnek, de mindenképpen igaz hogy egy bizonyos ISO érzékenységik szinte alig látható a zajosodás, utána viszont egyre inkább. Az átlagos APS-C-s CMOS érzékelős gépek esetében a ISO 800-ig nagyon kevés, ISO 1280-nál még elfogadható de már látható, ISO 3200-nál pedig nagyon zavaró színzaj tapasztalható. Az 5D MkII valamint az 1D Mark IV jobban állnak ezen a téren, köszönhetően a nagyobb érzékelőnek és a fejlettebb zajszűrő algotirmusnak. Ők átlagosan ISO 6400-ig készítenek elfogadható felvételeket, ISO 12800-nál már itt is láthatóak a szines vibráló zaj pixelek. Ezek a kamerák nagyon alkalmasak kevés fényben való videózásra, fotózásra, pl. csillagok fényképezésére, timelapse felvételek készítésére. Az igazi ISO bajnok azonban a Nikon D3s aki a CCD technológiájának, fizikailag kisebb felbontóképességének és ezzel együtt nagyobb pixelméretének valamint fejlett zajszűrésének köszönhetően ISO 12800-on is tökéletes képet és videót készít (a tömörítési problémákat nem számítva) az ő határai az ISO 102400 körül vannak. Ismételtem megjegyzem hogy ezek a magas értékek nem azt jelentik ám hogy a DSLR kamerákat nem kell világítani! Sőt, a igazi minőségi mozgóképes anyag abban különbözik társaitól, hogy a természetes vagy mesterséges fényeket jól használja a készítő. A magas érzékenység abban van nagy segítségünkre hogy a fény mennyiségéből van lehetőségünk visszavenni nem a minőségéből, így kevesebb fény is elegendő egy belső jelenet bevilágításához mint egy más kamera esetében.

OPTIKÁK ÉS FILTEREK

Ha már a fénynél tartunk akkor essen pár szó a lencsékről is, bár most csak egy-két dologra szeretném felhívni a figyelmet. A legtöbb esetben a fotós pár darab nagyon jó minőségű zoom lencsét használ, amihez hozzájön még egy két fix gyújtótávolságú lencse is, mint pl. egy 80-as portré optika vagy egy makro optika, de ezek nélkül is viszonylag le tudja fedni a nagylátószögtől a tele tartományig a szükséges területet a munkához. Ezek mind tökéletesek videózásra is, ha viszont komolyabban foglalkozunk már ezzel a területtel, az igazi „játékszereink” a fix gyujtótávolságú prime lencsék lesznek. Igazán nagy fényerő (1.2, 1.4, 1.8, 2, 2.8) csak ezeknél a lencséknél érhető el, és ha mozi szerű, filmes hatású mozgóképeket szeretnénk készíteni akkor pont arra kell törekednünk hogy a helyzetnek megfelelő kis mélységélességü felvételeket készítsünk. Itt jön a képbe még egy dolog amire érdemes figyelni, mégpedig a zársebesség (shutter speed), ami általában mindíg a képkockaráta kétszerese kell hogy legyen, ahhoz, hogy a mozgásérzet a filmben optimális legyen, 24,25 képkocka/mp esetén 1/50 (EU) 30 képkocka/mp esetén 1/60.  (US) Erre azért van szükség hogy az optimálsi mozgási elmosást a kamera felvegye, ezzel is biztosítva a filmes hatás egyik alkotóelemét. Ezzel egyidőben egy másik probléma is felvetődik, a túlságosan sok fény problémája. Míg fotózáskor, megtehetjük hogy verőfényes napsütésben akár egy 1.8-as blendeállással dolgozunk a hozzá választott  1/8000 zársebességgel, ugyanakkor videónál ez már nem igazán járható út. A mozgások ilyen esetben nemlesznek olyan szépek és simák. Erre a problámára is létezik megoldás mégpedig az ND (Neutral Density) filter, amely számától tekintve képes 1-8 fényértéket levenni a rendelkezésre álló fényből. Tehát egy fényerős objektívhez mindíg dukál egy-vagy két ND filter is (pl Cokin filterek). A legújabb és legpraktikusabb megoldás az úgynevezett változó, VariND filterek, amelyeken mi magunk felcsavarozás után egy mérőskála alapján finom tekeréssel változtathatjuk a beengedett fény mennyiségét. Két nagy gyártó termékei vannak ezen a területen, a drágább Singh-Ray Vari ND filterek, és az olcsóbb de nagyon jó minőségű Light Craft Workshop álltal forgalmazott Fader ND. A legrégebbi professzionális módszer, ami most szintén nagyon divatos, a a Matte Box és filtertartó használata. A Matte Box végeredményben egy méretes napellenző, amelybe üvegfiltereket lehet helyezni a kivánt optikai hatás elérésénekérdekében. Természetesen nemcsak ND-t hanem polarizált, lágyító vagy átmeneti szűrőket vagy ezek kombinációit. A legegyszerűbb ilyen példa a Cokin filter tartó, amelyből a legnépszerűbb az objektívre helyezhető P rendszer de létezik kifejezett Matte Box is Z 360 néven, amelybe a cokin Z-Pro filterek helyezhetőek. Népszerű Matte Box-ok a Redrock Micro, Genus, Cavision és az indiai DVCity eszközei amelyeket internetről rendelhetünk, viszont készüljünk fel, hogy ezek az egyik legdrágább DSLR kiegészítők, azért is mivel a legtöbb Matte Box használatához rúd tartószerkezetre (rod support) és/vagy kompatibilis válltámaszra (shoulder mount) is szükségünk van.

STABILIZÁLÓ KIEGÉSZÍTŐK

Itt egy kicsit vissza szeretnék utalni a blog elején leírtakhoz, miszerint ezek az eszközök videózás tekintetében kifejezetten nem ergonómikusak, hosszabb használathoz mindenképp valamilyen tartószerkeztre van szükségünk. Ez ugye lehet a megszokott egy- vagy háromlábú állványunk is, de ha fontos a mobilitás akkor válltámaszra van szükségünk. Ezekből rengeteg típus létezik, a múanyagtúl kezdve az igazi robusztus, moduláris felépítésű alumínium válltámaszokig. A legnevesebb gyártó ebben a tekintetben az amerikai Zacuto, amely a DSLR kamerák támogatására fejlesztett eszközeitől vállt hiressé. Az ő moduláris stabilizáló szerkezeteik nagyon drágák, de mindeképp csúcsminőséget és komfortot biztosítanak. Itt is jeleskedik még a Redrock Micro, Cavision, Cinavate valamint az e-bayről beszerezhető olcsóbb eszközök valamint másolatok is nagyon hasznosak lehetnek. Ezekre a filmes körökben standard 110mm-es alumínium csövekre egyébb kiegészítők is helyezhetők amelyek közül a legfontosabb a Matte Box mellett a Follow Focus egység, amely olyan kis fogaskerekekből és áttétekből álló szerkezet, aminek segítségével sokkal könyebb, pontosabb és nem utolsó sorban kényelmesebb a lencsék élességállítása. Ez az egység is meglehetősen drága (egy-egy neves gyártó terméke  akár több ezer dollár is lehet), viszont több olyan Follow Fous egység is napvilágot látott amelyeket felhasználók terveztek, és nagyon alcsony haszonnal árulnak mások számára is. Ilyen pl. a David Aldrich álltal fejlesztett Dfocus, ami a maga 140 dollár körüli árával a legjobb ár-érték aránynak számít.

LCD KERESŐ

Nehéz feladatok közé tartozik mint már említettem az élességállítás az LCD kijelzőn. Mivel ezeknél a gépeknél videó módban a tükör felcsapásra kerül, az optikai keresőt nem használhatjuk, csak az élőképes LCD-t. Itt lehetőségünk van belenagyítani a képbe, viszont a problémára az igazi megoldást egy LCD kereső (LCD viewfinder) nyujthatja. Ezekből az elsők között jelent meg a Zacuto cég Z-Finder megoldásra, amely 3x-os nagyítást biztosít (olyan mintha egy 100 cm-es lcdtv-t pár méterről néznénk ), rendelkezik dioptria korrekcióval és párataszító bevonattal. Az első sikerszériát több verzió is követett, és minden bizonnyal a legjobb az összes közül, viszont itthoni szemmel nézve nagyon drágának mondható. Olcsóbb de ugyancsak jó eszköz az észtországban gyártott LCDVF valamint a kanadai Cavision cég keresője.

MONITORIZÁLÁS

Ha már a látványlál tartunk, pár mondatban beszéljünk a  monitorizálási lehetőségekről is. Komoly broadcast munkáknál, főleg ha nagyobb stáb dolgozik egy filmen, elengedhetetlen a kontrolmonitor használata, de operatőrként mi magunk is jobban örülnénk ha az élességet nem egy kis LCD-n hanem egy nagyobb akár 7-12 colos LCD monitoron tehetnénk meg. Itt találkozunk azzal a problémával hogy a legtöbb kamera – a 7D-n, a 60D-n és feltehetően az új GH2-n kívül – csak 480p SD jelet hajlandó HDMI kimeneten kiküldeni, valamint hab a tortán hogy a monitorizálás és felvételi gomb megnyomása közötti, másodpercnyi villanások is nagyon zavaróak lehetnek egy idő után. A Panasonic GH1 ráadásul jelenleg csak lejátszani hajlandő a felvett anyagot, élőképet nem ad ki a HDMI porton keresztül. Mindenki firmware frissítésekre vár, ami engedélyezi a szakadásmentes HD jel kimenetelét a HDMI porton keresztül,  addig viszont – ha mindneképp fontos – azért használhatjuk igy is ezt a funkciót. A legnevesebb gyártó ebben a szegmensben a Marschall, amely kifejezetten broadcast monitorokat forgalmas rengeteg extra funkcióval, viszont magas ára miatt tényleg csak a stúdiók kiváltsága lehet. Nemrég mutatták be nagy sikerrel a kifejezetten DSLR kompatibilis SmallHD 5.6 colos, tükröződésmentes bevonatot tartalmaző, kézben is használható kis monitort, valamint az alacsony árú 7 colos Liliput 669-et, ami alacsony árával nagyon versenyképes ezen a piacon.

UTÓMUNKA

A blog végére  eljutottunk az utómunka részhez is, de mielőtt mélyebben belemennénk pár szó még essen a formátumról és annak kezeléséről amiben ezek a kamerák rögzítenek.
Az első dolog ami fontos lehet a rögzítési médium. A felsorolt kamerák vagy Compact Flash vagy SDHC kártyákra rögzítenek. kapacitás tekintetében már csak inkább a 16GB vagy 32GB-os kártyákban érdemes gondolkodni, hísz egy-egy ilyen DSLR géppel egy 16GB-os kártyára a nagy adatmennyiségnek köszönhetően mindösszesen 30 perc körüli időtartam rögzíthető, így valószínüleg több kártyára és nagy háttértárra lesz szükségünk. Nagyon fontos hogy ezeket a kártyákat milyen sebességgel irhatjuk, olvashatjuk. Mivel ezek a kamerák akár FullHD formátumban, magas, viszont változó bitrátával (5D – 38Mbit ami kb. 5 Mbyte/mp) rögzítenek, nagyon fontos a gyors írási sebességgel rendelkező kártya. Ha nem rendelkezünk ilyennek a kamera csak pár másodpercet képes venni, utána magától leáll. Tehát ha jól összeszámoljuk olyan 5 és 8 Mbyte közötti írási sebességel rendelkező kártyát kell vennünk a folyamatos használathoz. Különböző jelülések vannak forgalomban a kártyákon, attól függően hogy mennyi a maximális írási sebességgük. Ezeket a jellemzőket álltalában a CF esetében gyorsasági szorzóval SDHC esetében Class 2-től az elvi 45, gyakorlati 10-ig jelöli. Érdemes interneten, wikipédián informálódni ezekről a jelölésekről, de röviden CF esetében a 40x és a 66x, SDHC esetében a Class 6 illetve 10-es kártyák lennének használhatóak , viszont arra kell vigyázni hogy ezek csak a maximális sebességet határozzák meg, a minimális elég tág határokon belül mozog, igy sok gyártó kártyája a jelölés ellenére nem megbízhatóan működik ezekkel a kamerákkal.  Érdemes jó minőségű, márkás kártyát vásárolni. A legmegbízhatóbb kártyákat a Sandisk csinálja, amely a nem is tünteti fel minden esetben a jelölést, ezzel szemben pontosan kiírja h. mennyi a kártya sebessége, így pl. a Sandisk Ultra II-es Class 4-esnek jelölt kártya is bőven elegendő hísz a kártya minimális írási sebessége 15 Mbyte/mp. A kisebb gyártók sorából ajánlom a Transcend valamint a nálunk is kapható Silicon Power és A-Data cégek Class 10-es kártyát. Ha valaki pedig biztosra akar menni akkor a Sandisk Extreme vagy a Kingston Elite Pro 133x kártyacsaládban biztos nem csalódik.
A fájlalapú rendszernek is megvan a maga előnye és hátránya. Előnye mindenképp hogy azonnal hozzáférhetünk a rögzített anyaghoz, egyszerűen átmásolhatjuk a számítógépünkre USB kábel vagy kártyaolvasó segítségével. A kártyákat újra használhatjuk és viszonylag tartós, megbízható eszközök. A hátránya szinte ugyanaz mint az előnye, a kártyák nem annyira olcsóak hogy ne használjuk őket újra, így a kazettás felvétel egyetlen nagy előnye , az archiválás azonnali megléte, a fájl alapú rendszer esetében komoly fejtörést okozhat. Mindenképp fontos időt, energiát és eszközt szánni arra hogy egy archiválási folyamatot kialakítsunk, hisz ha bármi probléma van, fontos hogy vissza tudjunk nyúlni az eredeti fájlokhoz. Ez történhet például Blu-ray lemezre való írással, vagy egy olyan külső merevlemezen való tárolással amely biztonságos RAID 1-be van kötve.

Nagyon fontos beszélni a DSLR kamerák rögzítési formátumáról. Ez a legtöbb esetben H.264 alapú AVCHD formátum, Quicktime MOV,  m2t vagy mp4 konténerformátumba csomagolva. Ez azért fontos mert a H.264 egy kimeneti formátum, főleg az internetes videó és a digitális tv, műholdas adások továbbítására fejlesztették ki. Nagyon hatékony tömörítési algoritmusa van, viszont a kitömörítése erős processzort és komolya hardveregységet követel, főleg olyan adatráta mellett amelyekben ezek a kamerák rögzítenek. Ezért van az, hogy utómunka területen lassabban történt a technikai elfogadása ezeknek a formátumoknak, de szerencsére ma már minden utómunka szoftver kialakított egy munkafolyamatot a H264-es fájlok szerkesztésére, van aki natívan kezeli mint pl. az Adobe Premiere CS5 van aki inkább átalakítja egy kevésbé tömörített formátumba szerkesztés előtt (Apple Final Cut Pro). Azért mert egy szoftver natívan kezeli még nem azt jelenti hogy bármilyen hardveren. Sajnos a gördülékeny munkához a legerősebb asztali gépekre van szükségünk, Intel Quad Core vagy i7 processzorra, 4-8 GB RAM-ra, óriási háttértárra és esetleg egyébb hardveres gyorsítást adó videókártyára (pl. nVidia GTX sorozat) vagy egy Apple Mac Pro számítógépre. Egy-egy ilyen munkaállomáson már nem probléma a natív szerkesztés, viszont tényleg mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk hozzá

—

Lehet elsőre kissé soknak találjuk ezeket az információkat, végeredményben egyszerűen kézbe is vehetjük a már megvásárolt kameránkat és egy gomb megnyomásával el is készítettük első videónkat, ami rendjén is van erről az oldalról nézve, viszont ha kicsit mélyebbre ásunk észrevehetjük hogy mennyi tudás szükséges hogy profi módon kezeljük ezeket a kicsi de precíz szerkezeteket. Jobban belegondolva igazából két ember, egy fotós és egy operatőr  technikai tudását valamint ezek közös látásmódját kellene magunkban ötvözni a kiváló végeredményért. Ez teszi a DSLR videózást olyan különlegessé és ezért lelkesednek érte olyan sokan. Egy kihívás ez, viszont az eredmény magáért beszél.

A blogoldal folyamatosan frissül az új információk fényében, © 2010 www.arthurkulcsar.com